SOROS Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél
Cím:
Portaszépítő verseny Gönyű községben - Volt, aki fésűvel járta a pázsitot
Szerző:
Steingartné Bódis Anna Amália
Szám:
18
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
Megjegyzés:
Annotáció:

A portaszépítő program értékelését 2001. június 30-án bonyolítottuk le. Az akciót már május elejétől hirdettük különböző figyelemfelhívó módon, például plakátokon, a helyi rádióban (Parti Rádió, FM 90,7 MHz), továbbá hangosbemondón. Mindenképpen szükségesnek tartottuk ilyen korán meghirdetni a versenyt, mivel a nevezetteknek már tavasztól szépítgetniük kellett a nagy napra az udvarukat, kertjüket, utcafrontjukat. Annak érdekében, hogy kellő számban jelentkezzenek az akciónkra, a felhívásban ösztönzésként feltüntettük az értékes díjakat is.
A verseny elbírálására öttagú bíráló bizottságot állítottunk fel, hogy a döntést minél többféle indok támaszthassa alá. Így például a pontozólapon a következő szempontok szerepeltek: összhatás, növények egészségi állapota, kerti kiegészítők (pl. szökőkút, kerti törpe stb.), növényzet összeválogatottsága (ez alatt azt értettük, hogy úgy vannak-e kiválasztva a növények, hogy az év bármely szakaszában legyen valami zöld, esetleg látványos virágzat
a kertben).
A „verseny” első helyezettje egy fűnyírót, a második virágládákat, a harmadik vásárlási utalványt kapott, de az arra érdemesnek ítélt versenyzőket további ajándékcsomagok várták.
Összességében elmondható a kezdeményezésünkről, hogy jól sikerült, a kitűzött célunkat elértük, vagyis a település lakói aktívabban fogtak hozzá a portáik, és ezáltal az egész falukép esztétikusabbá tételéhez. Egy egészséges „versenyben” a résztvevők a szokásosnál jobban odafigyeltek a tisztaságra, a rendre, a növényzet egészségi állapotára. A kertbarátok között erősödtek a kapcsolatok, azáltal például, hogy az egyik résztvevő tanácsokat adott a másik résztvevő számára olyan növényápolási kérdésekben, amelyekben például nem volt egyforma a vélemény, a tudás. Érdekességként mondjuk el, hogy a zsűrizés előtti héten a helyi postahivatalban összefutottunk az egyik résztvevő feleségével. Ő kissé panaszkodva, de mégis vidáman számolt be arról, hogy a férje annyira fellelkesedett az akciónk kapcsán, hogy szinte már fésűvel járja a pázsitot, hogy minden egyes fűszál úgy álljon, ahogy annak kell. Nagyon elkeseredett a száraz, mondhatni forró időjárás miatt, hiszen így a zsűritagok nem a lehető legjobb állapotukban fogják látni a virágokat, még a sok-sok öntözés és magas vízszámla ellenére sem. Ez csak egy rövid kis kitérő volt, ami szintén a kezdeményezésünk sikerességét igazolja.

Steingartné Bódis Anna Amália
védőnő, programfelelős


Soros egészségterv hírlevél
SOROS Alapítvány