SOROS Alapítvány

Soros egészségterv hírlevél
Cím:
Ki kit nevel, avagy az egészségnevelés dilemmái
Szerző:
Füzesi Zsuzsanna dr., Tistyán László dr.
Szám:
8-9
A hírlevélben lévő
Nevek:
Intézmények:
Települések:
Tárgyszavak:
egészségterv
Megjegyzés:
Annotáció:

Az Egészségterv Hírlevél számaiban rendszeresen ismertetjük a Soros Alapítvány Egészségterv programjában támogatást nyert települések beszámolóit. A nyertes településekről szóló írásokban olvasóink többször is találkozhattak olyan programok leírásával, amelyeket részben vagy egészben „egészségnevelés” elnevezéssel illettek szerzőik. Más települések viszont éppen az „egészségnevelési programjaikra” nem kaptak támogatást. Következetlenek lennének a kurátorok, amikor mégis támogattak „egészségnevelő” pályázatokat, vagy valami másról van szó?

Ebben az írásunkban a Soros Alapítványhoz benyújtott pályázatok áttekintése, elemzése során szerzett ismereteinket osztjuk meg Önökkel. Az elemzés célja az volt, hogy összefoglaljuk, milyen programokat is neveztek el ily módon a pályázók.

Mielőtt ezt az elemzést ismertetjük, hangsúlyozzuk azt az Önök előtt már jól ismert tényt, hogy a Soros Alapítvány „Egészségterv programja” nem sorolható sem az egészségnevelési, sem az egészségfejlesztési programok közé. Ez a program az autonóm módon szerveződő és cselekvő közösségeknek az életminőség javítására irányuló erőfeszítéseit támogatja. Legfontosabb célja, hogy feltételeket teremtsen azok számára, akik aztán e feltételek birtokában maguk változtatnak saját „sorsukon”. Másképp fogalmazva, ez azt is jelenti, hogy a települési egészség-terveknek részét képezhetik az egészségnevelési programok (de nem szűkíthetőek csupán erre az egyetlen területre), s elveit, módszereit tekintve igazodniuk kell az egészségterv „ideájához”.

Írásunknak nem célja az eddig benyújtott programok, a programokban megfogalmazott megközelítések értékelése. Nem vonjuk kétségbe a nem, vagy csak részben támogatott programok fontosságát, hasznosságát sem. Értékelés helyett a programok különbözőségeinek bemutatására törekszünk, és arra, hogy hangsúlyozzuk, a települési egészségterv programban mi milyen elvek érvényesítésére törekszünk.

A megközelítés különbözőségei

A „hagyományos” megközelítés?

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk - a „hagyományos” egészségnevelés során a szakértők Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ők a „hagyományos értelemben vett szakértők” az egészség-betegség kérdéseiben. Szakértői szerepüket ugyan továbbra sem vitatja senki, de az már nem állítható, hogy a mindennapi élet, az életmód, az egészség kérdéseiben egyedül ők a szakértők. A modern társadalmakban például az orvos a betegség kérdéseiben valóban szinte az egyetlen szakértőnek számít, az egészség kérdéseiben azonban ez a kizárólagosság már régen megkérdőjeleződött. (pl. orvosok, pedagógusok, védőnők, de gyakran még a politikusok is) mondják meg számunkra, mit is kell tennünk annak érdekében, hogy egészségesek maradjunk. E megközelítés mögött az a feltételezés áll, hogy csupán azért nem élünk egészségesen, mert nem (vagy nem elégszer) mondták nekünk, hogyan is kell azt „csinálni”. A cél az egyén magatartásának megváltoztatása.

A „hagyományos” egészségnevelési program fő jellemzője, hogy elsősorban az egészség-betegség fizikai oldalára fordít figyelmet. Módszere az információ-közvetítés, melyet a „nevelők” (az információ birtokában lévők) közvetítenek a „neveltek”, vagyis a célcsoportok számára (tehát azoknak, akikről feltételezik, nincsenek ezen információk birtokában) azért, hogy magatartásukat a „helyes irányba” tereljék. E programok jellemző sajátossága az is, hogy a programok résztvevőitől többnyire a „jelenlétet”, az információk „befogadását” és az ehhez kapcsolódó több-kevesebb aktivitást várják csupán el.
A „hagyományos” egészségnevelés arra a feltevésre épül, hogy az emberek szabadon választhatnak az egészséggel kapcsolatos magatartások között, és kevés figyelmet fordít a társadalmi-gazdasági tényezőkre, az azokból fakadó korlátokra.

A „nem hagyományos” megközelítés

A „nem hagyományos” megközelítésű, komplex programok fő jellemzője, hogy az egészség fizikai, lelki, és társadalmi oldalát azonos súllyal kezeli. Ez a megközelítés sokkal szélesebb, mintha pusztán a fizikai egészségre koncentrálnánk.

A módszer - az ismeret-közvetítésen túl – módosítja az egészséggel kapcsolatos beállítódásokat és az egészségmagatartást. Ez a „magatartás-befolyásolási” folyamat elősegíti azt is, hogy az emberek tisztázzák az egészséggel kapcsolatos értékeiket, fejlesszék az életükkel, egészségükkel kapcsolatos döntési és cselekvési képességeiket, jártasságukat.

Ezekben a programokban az egészségnevelés az aktív, tevőleges „részvétel elve” alapján történik. A program résztvevőinek feladata olyan helyzetet teremteni, amelyben mindenki kifejtheti saját véleményét, álláspontját, tudását, ismereteit (élettapasztalatai alapján), s a résztvevők közösen alakítják, korrigálják e nézeteiket, ismereteiket az egészségesebb élet, az egészségesebb választások irányába. Ez akkor a leghatásosabb, ha a javasolt modelleknek a gyakorlatban való kipróbálására is lehetőségük van a résztvevőknek. E módszer tehát elsősorban a közösségre koncentrál, s a közösségen keresztül hat az egyénre.

A nem hagyományos egészségnevelés mindig figyelembe veszi azokat a társadalmi-gazdasági tényezőket, amelyek befolyásolhatják az egészségesebb élet, az életminőség javítására irányuló választásokat, és e lehetőségek között keresi a legcélravezetőbb megoldásokat.

Konkrét egészségnevelési programok

A pályázatok áttekintését, elemzését követően a konkrét egészségnevelési programokat a következők szerint kategorizálhattuk:

1. Betegség-orientált egészségnevelési programok

E programok bizonyos betegségek megelőzésére irányulnak. Így pl. a szív- és érrendszeri, vagy a daganatos betegségek megelőzésére oly módon, hogy azokat a kockázati tényezőket csökkentsék, amelyek az adott megbetegedés kialakulásában jelentős szerepet játszanak.

Az általunk vizsgált programokban vagy egy betegségtípus megelőzésére irányult az egészségnevelési program (ez a ritkább), vagy több betegség kockázati tényezőit – gyakran csak külön-külön – vették számba e programok tervezése során A táplálkozásnak például éppúgy szerepe van a szív- és érrendszeri betegségek, a daganatok, mint a fogászati problémák kialakulásában..

Gyakran tapasztalhattuk azt is, hogy e programokban, külön-külön szakértő foglalkozik például az egyes betegségek kialakulását megelőző táplálkozási tanácsadással, s csak remélni lehet, hogy az általuk közvetített üzenetek „nem mondanak ellent egymásnak”.
Ami minden ilyen megközelítésben közös, hogy a szakértők „uralják” e programokat, ők mondják meg mi a helyes és helytelen. A résztvevők (a célcsoport) csupán passzív befogadói (gyakran „elszenvedői”) e programoknak, s nincs visszajelzés, vajon „egyetértenek-e” a szakértők álláspontjával és az általuk javasolt utak helyességével, azt „életszerűnek”, megvalósíthatónak tartják-e.

Az egészség e programokban nem jelenik meg, helyette a betegségek elkerülésén van a hangsúly. (S mint tudjuk, a betegség hiánya még nem azonos az egészséggel.)

2. Kockázati tényezők elkerülését támogató egészségnevelési programok

Ezekben a programokban a fő hangsúly egy vagy több kockázati tényező elkerülésén van, s azon a felismerésen alapul, hogy egy adott kockázat (pl. az egészségtelen táplálkozás) többféle megbetegedéshez is vezethet. Ez a modell is szűken értelmezi az egészséget és megvalósításában ugyancsak a szakértők dominálnak.

Bármilyen fontos célok érdekében is fogalmazódnak meg az eddig vázolt programok (a betegség-orientált és a kockázati tényezők csökkentésére irányulók), alapvetően a hagyományos egészségnevelési modellhez sorolhatóak.

Nézzük akkor, melyek azok, amelyek elnyerték a kuratórium tetszését, azaz, melyek felelnek meg a Települési Egészségterv program ideájának!

3. Egészség-orientált programok

A cél e programok többségében kettős: javítani az életminőséget, az egészséget, s ezzel együtt megelőzni a betegségeket. Az egészség fizikai, lelki és a szociális dimenzióit egyaránt figyelembe próbálják venni, s ennek megfelelő programokat dolgoznak ki. Ezekben a programokban az „elmélet” és a „gyakorlat” megfelelő egyensúlyban van, azaz a résztvevők nemcsak hallhatják – láthatják, de ki is próbálhatják az ajánlottakat. Ha pedig ez még jó, kellemes, élvezetes is, könnyebben elfogadják és önkéntesen követik azokat Így például ha az egészséges táplálkozásról kiderül, hogy az nemcsak feketekenyér és magok fogyasztását jelenti, hanem ízletes, változatos étkezést; sőt az étkezés nemcsak az éhség csillapítására, hanem – megfelelő feltételek megteremtésével - a család, a barátok jó hangulatú együttlétére is szolgál; ha a mozgás közös programokat, jóleső fizikai aktivitást, s nem csupán verejtéket, fájó izmokat jelent - a változtatás is könnyebbnek bizonyul.
Ez a modell nem az egyénre, hanem elsősorban a közösségre koncentrál. Mivel az adott (sok esetben helyi) társadalmi és gazdasági körülményeknek megfelelő programokat dolgoz ki, így szüksége van a közösség tagjainak aktív részvételére - mind a programok kidolgozásában, mind azok megvalósításában.

A szakértők tudása nem szorul háttérbe, csupán kiegészül a közösség tagjainak tudásával, tapasztalataival, s e kettőből olyan életmód-modellek formálódnak, amelyek a többség számára elfogadhatóak, megvalósíthatóak. Ezeket a programokat az egészségnevelés közösség-fejlesztési modelljének is nevezhetjük.

Az egészségnevelés – a mi értelmezésünkben tehát olyan - a közösségi (és ezen keresztül az egyéni) magatartás befolyásolására irányuló tevékenység, melynek célja az életminőség javítása, az egészség megerősítése és a betegségek megelőzése a hiedelmek, a beállítódások és a magatartás befolyásolásán keresztül. Az egészségnevelés e célját hatékonyan úgy érheti el, ha abban segíti a közösségeket/ egyéneket, hogy nagyobb kontrollal rendelkezzenek saját életük és egészségük felett. Ehhez pedig valóban szükségük van megfelelő tudásra és olyan jártasságokra, amelyek képessé teszik őket e kontrollra és a megfelelő döntéshozatalra.
***

Voltak-e ilyen ideálisnak tekinthető programok a benyújtott pályázatok között? Nem, de talán elsőre nem is lehet „ideális” programokat kidolgozni! (Nem valószínű, hogy még az egészségnevelésben oly jól képzett szakértők is akár képesek lennének ezek létrehozására egyedül a gyakorlatban.) E programok értéke ugyanis éppen abban rejlik, hogy egy jó kiindulás, egy jól megtervezett programot követően a megvalósítást a közösség akarata, ereje viszi tovább és – ha szükséges – módosítja a programokat.

A Települési Egészségterv kuratóriuma ezeket az alaposan végiggondolt, kidolgozott, a közösségre és a pozitív egészségre (életminőség-fejlesztésre) irányuló egészségnevelési programokat támogatta és támogatja a jövőben is.

Kedves Olvasó! Várjuk az Ön véleményét, tapasztalatait is erről a témáról!
Dr. Füzesi Zsuzsanna
Dr. Tistyán László
Soros egészségterv hírlevél
SOROS Alapítvány