Á R H szeptember 24-30. |
Szeptember 24. és 30. között ismét több száz civil szervezet, összesen 205 helyi, kistérségi, megyei eseményen hívta fel a figyelmet az állampolgári részvétel és a helyi cselekvés fontosságára! A program idén is két szálon futott: egy országos, szúrópróba jellegű felmérésből, valamint helyi és országos eseményekből állt. Felmérés: Az előző évektől eltérően, a kérdőívet idén kiszélesítettük, olyan kérdésekkel egészítettük ki, melyek egyaránt kíváncsiak a részvétel és identitás európai dimenziójára, illetve a közösségi vállalkozással, szövetkezéssel kapcsolatos állampolgári attitűdre (www.arh.kozossegfejlesztes.hu) . A felmérés Szlovákiában és Magyarországon párhuzamosan zajlott és a két országból összesen kb. 5000 kitöltött kérdőívre számítunk. Tovább a beszámoló teljes szövegéhez >>> |
| A Central and Eastern European Citizens Network tagországai és tagszervezetei felhívással fordulnak mindazokhoz, akik fontosnak tartják a közösségi alapú társadalom kialakulását és ezért tenni is képesek/hajlandók, hogy legyenek alakítói, vagy résztvevői az Állampolgári Részvétel Hete nemzetközi eseményeinek!
Mi az Állampolgári részvétel hete? Az ÁRH kampányhét, a közép-kelet európai hálózatok együttes és hangsúlyos megnyilatkozása annak érdekében, hogy az állampolgári részvétel problematikája erőteljesebben jelenjen meg az európai médiában, politikában és a civil társadalomban. Olyan rendezvények sorozatából áll, amelyek harsányan, mindenki által érzékelhetően hívják fel a szűkebb és tágabb társadalmi környezet figyelmét a részvételi demokrácia fontosságára. A programok figyelemfelkeltő jellegűek, a közjó gyarapítását, a helyi közösségi és civil cselekvést helyezik a középpontba, s azt is bemutatják, hogy mindez lehetséges. Helyi, megyei és országos akciók, szakmai és civil találkozók, médiaesemények, nyilvános gyűlések, stb. adják össze az Állampolgári részvétel hetének programját. Magyarországon a szervezést a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Civil Kollégium Alapítvány, a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat, a Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület és a Magyar Művelődési Intézet vállalta. A megvalósítás formája Az események koordinálására nemzetközi és nemzeti szervezőbizottságok jöttek létre, melyek feladata, hogy
A részvétel hete konkrét tartalommal való feltöltése a nemzeti szervezőbizottságok és a csatlakozó szervezetek feladata. A bizottságok május végén minden országban felhívást tesznek közzé, amelyben csatlakozásra buzdítják a tagországok állampolgárait, szervezeteit, intézményeit. A programot a felhíváshoz csatlakozó szervezetekkel közösen alakítják ki és teszik közzé. A tervek elkészülte után háttéranyagokat hoznak létre a média számára, melyet széles körben terjesztenek a helyi, nemzeti és európai szereplők között. A felhívások, programok, sajtóanyagok és az ÁRH arculatának logói, feliratai a CEE Citizens Network (www.ceecn.net) és az egyes nemzeti szervezők honlapjain érhetőek el, a fenti dátumokhoz alkalmazkodva (Magyarországon: www.arh.kozossegfejlesztes.hu ). A kezdeményező szervezetek Albania - Urban Research Institute. http://www.uri.org.al Armenia - MILLENNIUM Association for Education and Research. http://www.millennium.am Bosnia and Herzegovina - Centers for Civic Initiatives. http://www.ccibh.org Bulgaria - C.E.G.A. Creating Effective Grassroots Alternatives. www.cega.bg Croatia - Center for Civil Initiatives. http://www.cci.hr, MAP Consulting, Inc. http://www.map.hr,Organization for Civil Initiatives. www.ogi.hr Czech Republic - Center for Community Organizing. http://www.cpkp.cz, Agora Central Europe. http://www.agora-ce.cz Estonia - The Estonian NGO Roundtable. http://www.ngonet.ee, http://www.jti.ee, http://www.emy.ee Georgia - International Association „Civitas Georgica“. http://www.civitas.ge Hungary - Hungarian Association for Community Development. http://www.kka.hu Poland - Foundation in Support of Local Democracy. http://www.frdl.org.pl, NGOs Support Centre in Bialystok. http://www.podlaskie.ngo.pl Republic of Belarus - Center of Social Innovations Education Center „POST“. http://www.csi.by.com Romania - Romanian Association for Community Development. http://www.ardc.ro, Pro Democracy Association Brasov Branch. http://www.apd.ro, ommunity Foundation Sibiu. http://www.epce.ro, Asociatia CRONO. http://www.crono.home.ro Russia - Citizen Foundation. http://nfst.mccinet.ru Serbia - Civic Initiatives. http://www.gradjanske.org Slovakia - Center for Community Organizing. http://www.cko.sk,VOKA – Rural Organization for Community Activities. http://www.voka.sk, Citizens Action. http://www.ova.sk Slovenia - Center for Information Service, Co-operation and Development of NGOs -CNVOS.http://www.cnvos.si Ukraine - People´s Voice Project. http://www.icps.kiev.ua, Regional Development Agency. http://www.ard.dn.ua, Association of Economic Development of Ivano-Frankivsk. http://www.aedif.if.ua Hogyan csatlakozhatsz? Az ÁRH-hoz mindenki csatlakozhat, aki fontosnak érzi az emberi kezdeményezés, cselekvés és részvétel fejlesztését, a demokrácia és a civil társadalom erősítését. Örömmel fogadjuk olyanok érdeklődését, akik szívesen szerveznének az állampolgári részvételhez kapcsolódó programokat, de olyan szervezeteket is, amelyek az ÁRH-t hozzákapcsolnák meglévő, vagy futó kezdeményezéseikhez. Mindenki más is hozzájárulhat a program sikeréhez, aki ellátogat az ÁRH eseményeire, vagyis ha részt vesz a részvétel hetén. ÁRH 2005 - 54 rendezvény valósult meg több mint 50 helyszínen, több mint 100 civil szervezet részvételével. - Az országban tevékenykedő közösségi munkások összesen több mint 4500 emberrel töltötték ki az Állampolgári Részvétel Hete kérdőívét - Az ÁRH eseményeiről és a felmérés eredményeiről közel 50 alkalommal tudósítottak a megyei és országos média szereplői (Tv és rádióműsorok, újságcikkek, Internetes magazinok) – www.arh.kozossegfejlesztes.hu ÁRH 2006 - 201 rendezvény és kérdőíves akció valósult meg az ország egész területén - Összesen több mint 7500 ember töltötte ki az ÁRH, részvételre vonatkozó kérdőívét (eredmények: www.arh.kozosseggfejlesztes.hu ) - 2006-ban a váratlan politikai helyzet kialakulása miatt az ÁRH Magyarországon nem kapott súlyához illő médiavisszhangot, mindennek ellenére 30-40 különböző médiaszereplő nyújtott tájékoztatást a kezdeményezésről Azért érdemes részt venned, mert: ü a helyi ügyek országos, és az országos ügyek európai nyilvánosságot kaphatnak, ü megmutathatjuk, hogy a részvételi demokrácia nem csak utópia, hanem feladat, amely egy jelentős társadalmi csoport közös ügye, ü bár a részvételi demokráciához kapcsolódó fogalmak egyre divatosabbak, a valós törekvések egyre több akadályba ütköznek, ü ezeket az akadályokat már nem lehet elkülönült kezdeményezésekkel leküzdeni..... ...és ha mi nem veszünk részt az Állampolgári Részvétel Hetén, akkor……?!? Kérdéseitekkel, javaslataitokkal forduljatok az Állampolgári részvétel hete koordinátorához, Varga Mátéhoz: matev@kka.hu , 36 1 201 57 28 (HACD - Hungary), vagy a nemzeti szervezőkhöz. |
Co-financed by the European Union within the programme "Europe for Citizens" 2007 – 2013. |
Közösségi kezdeményezéseket segítő szakmai hálózat („Köztámháló”)
A hálózat 2004 szeptemberében kezdte meg működését, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium programjaként. A hálózatot minden megyében egy közösségfejlesztő szakember szervezi, megyei műhelymunkán keresztül valósítva meg a program hálózatszervezési célját. A műhely a hátrányos helyzetű kistelepülések, nagy lakótelepeken élők felé nyitott, s azt akarja elérni, hogy ezeken az önmagukat még meg nem szervezett területeken is beinduljanak közösségi kezdeményezések. E kezdeményezések által az ott élő állampolgárok helyzete javulni kezd, mert bekapcsolódnak egy megyei vérkeringésbe, hozzájutnak információkhoz, szervezkedésük révén pedig javakhoz és szolgáltatásokhoz.
www.szmm.gov.hu
www.kka.hu
Szövetség a közösségi részvétel fejlesztéséért Egyesület
A közösségiség mellőzésének társadalmi kockázata, hogy még több elnyomott és perifériára szorult ember idegenedik el a társadalomtól.
E felismerés vezette az alapítókat, az Autonómia Alapítványt, a Civil Kollégium Alapítványt, a Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesületét, a Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítványt, a Közösségfejlesztők Egyesületét, a Közösségi Kapcsolat Alapítványt, a Partners Hungary Alapítványt, a Regionális Forrásközpontok Országos Egyesületét, a Soros Alapítványt és az Ökotárs Alapítványt a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület létrehozására, 2004 decemberében.
A Szövetség azokat a szervezeteket fogja össze, amelyek együttműködésükkel hozzá kívánnak járulni a közösségfejlesztés, a közösség szervezés, a közösségi munka, közösségi tervezés, társadalmi súlyának növeléséhez.
Giczey Péter, giczey@axelero.hu, 06 20 946-2604
Magyar művelődési Intézet
Az Intézet megalakulása óta (1951) a helyi közművelődési tevékenységek és a megyei /fővárosi feladatok segítése érdekében országos közművelődési tanácsadást és szolgáltatást biztosít. Ezen belül feladatunk a nem hivatásos művészeti mozgalmak segítése, az előadó- és vizuális művészeti rendezvények koordinálása, a szakági képzések és vizsgáztatások rendszerének a kialakítása, azok lebonyolítása, fesztiválok, konferenciák szervezése.
A nemzetiségek és az etnikai csoportok kulturális hagyományainak, társadalmi szokásainak, művészeti értékeinek gondozása, ápolása. A szakemberek képzése, állami feladatként vizsgabizottságok működtetése, a továbbképzések biztosítása. Szakmai, szakági kiadványok, közművelődési periodikák megjelentetése.
A művelődési otthonok és a művelődési szervezetek tevékenységének elemzése, statisztikai adatok értékelése, a kulturális segítő tevékenységek rendszerezése. A közművelődési események rögzítése, feldolgozása. A szakirodalom és a dokumentáció gyűjtése, rendszerezése, információs rendszer működtetése. A szakterület nemzetközi kapcsolatainak ápolása, szélesítése.
www.mmi.hu
Sajtónak |